2012/11/30

E.L. James: A sötét ötven árnyalata

Megígértem, hát elolvastam:)
Bár nem volt egyszerű. Költeni nem akartam rá, így először németül foglalkoztam vele. De kb. 30 oldal után a Blümchensex betette a kaput, és félbehagytam. Igazából németül döbbentem rá, hogy azért nem minden baki volt a fordító hibája. Alapvetően szerkesztőért kiált a mű. 

Majd egy barátnőmnek hála végül magyarul is a kezembe jutott. Tettem vele egy próbát, és igazából azt érte el nálam a könyv, hogy megkönnyítette a több órás várakozásomat a fogorvos előtt.
Más, mélyebb benyomást nem igazán sikerült rám tennie a történetnek. Meg merem kockáztatni, ha lett volna jobb dolgom, mint a várakozás, nem is nagyon érdekelt volna.....

Mr. Grey teljesen szürke lett, mondhatni betegesen. Átlényegült szimpla nehéz esetté, eltűnt az a kevés titokzatosság is, ami az első részben körbevette. Komolyan, ennyi nyavalyást pasitól keveset olvastam mostanában...

Ana elég szép jellemfejlődést mutatott, mondhatni az övé volt az irányító szerep, de így meg olyan mindennapi lett a történet. Mintha egy hétköznapi párról szólna a történet, akik az átlagosnál kicsit nehezebben csiszolódnak össze a különböző társadalmi helyzetük miatt. Olyan... tényleg nem jut eszembe jobb szó, de szürke az egész :D

A sok szex sem dobott semmit a mondanivalón, egyszerű marketingfogás, hogy jobban vigyék a könyvet. Már akit érdekel, mert ezen a színvonalon megírva, még engem sem.
Igazából a sok szex mellett egyáltalán nem vettem észre, mi az, ami őket tulajdonképpen összeköti...

Azért hogy legyen valami pozitív is: tagadhatatlanul bonyolultabb volt a cselekmény, és a végére úgy tűnt, talán marad patron a harmadik részre is, így megint azt mondom, el fogom olvasni azt is. De most már hozzáteszem, hogy csak akkor, ha nagyon ráérek, és valaki  kölcsönadja, megszerzi stb.)

Fülszöveg:
A gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál.

De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott „Ötven árnyalatának” szívszaggató múltjáról.

Míg Christian belső démonaival harcol, Anastasiának szembe kell néznie a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését.

Ulpius-ház 2012.
570 oldal

2 megjegyzés:

dviki írta...

Én most végeztem A szürke ötven árnyalatával és imádtam! :-) Ez, és az utolsó rész karácsonyi ajándékom lesz (de nem hiszem, hogy kibírom, hogy ne olvassam el előbb :-)).
Azért köszi, hogy írtál róla, de szerintem nekem tetszeni fog a másik kettő is. ;-) Tudod, nekem nincsenek nagy igényeim egy könyvel szemben ill. vannak, de nem azok, mint másoknak. :-D
Sokszor olvasom, hogy azon vannak felháborodva, hogy nem kellett volna minden szálat lezárni/elvarrni és hogy jobb lett volna, ha az olvasói képzeletre van bízva.
Nos, engem viszont annál jobban semmi sem dühít, amikor nekem kéne "megírnom" a végét...hiszen addig sem én írtam.

Klaudia írta...

A függővéget én sem szeretem. Igazad van, legyen minden lezárva. Ha én akarnám befejezni a történeteket én is írnák. De én is csak olvasni szeretek. Nekem tökéletesen megfelel, hogy mindent elém vetítenek:)